A DLA Piper célja, hogy 2030-ra felére csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2019/20-as világjárvány előtti szinthez képest. A célkitűzéssel összhangban, a nemzetközi ügyvédi irodák közül először, hosszú távú megújuló energia alapú villamosenergia-vásárlási megállapodást kötött a brit NextEnergy Grouppal - áll a cég közleményében.
Tíz uniós tagország, köztük Magyarország az Európai Bizottságnak címzett levelében arra szólította fel Brüsszelt, hogy az atomenergiát sorolja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások közé, és ezzel váljon az unió éghajlat-semlegesség megvalósítását célzó zöld programjának részévé - közölte az Euronews című brüsszeli hírportál szerdán.
Új kedvencet találtak az elmúlt napokban a reddites kisbefektetők, most a zöld energiával foglalkozó vállalatok egyes részvényei vannak a célkeresztben - tökéletes attribútumokkal rendelkeznek a vonatkozó papírok, a kimondottan magas short-állományok mellé ugyanis egy, a napokban bejelentett fontos hír is társul.
Marc Lore, a Walmart volt e-kereskedelmi igazgatója kitalálta, hogy felhúz egy teljesen új, 5 milliós lakosságú modern, diverz, klímabarát várost valamelyik amerikai sivatag közepén. A projekt megvalósításához 400 milliárd dollár kellene, a várost pedig úgy alakítanák ki, hogy mindenhova 15 percen belül el lehet jutni, így autókra sem lenne szükség. A város neve Telosa lenne, már weboldaluk is van.
Az E.ON-nál hiszünk abban, hogy a jó gondolatok együtt születnek és ha ketten együtt gondolkodnak, akkor az egy meg egy több lesz kettőnél – jelentette ki előadásában Tóth András a Járműipar 2021 konferencián. Az E.ON Hungária csoport megoldásértékesítési igazgatója hangsúlyozta azt is, hogy a fenntarthatóság nem csak azt jelenti, hogy valami zöld, hanem pénzügyileg is fenntartható és hatékony. Kiemelte, az autóipari cégek jelenleg döntően napelemes rendszereket szeretnének alkalmazni a zöld energia előállításának érdekében, ugyanakkor nem szeretnének energetikai engedélyessé válni. Cégcsoportjuk ebben is tud segítséget nyújtani, továbbá számos másik terméket és szolgáltatást kínálnak az autóipari szereplők számára.
Bolygónk erőforrásai végesek. Egyre többen tudatosítják magukban ezt a tényt, és próbálnak meg tenni azért, hogy a lehető leginkább visszaszorítsák a környezeti ártalmakat és így kevésbé terheljék a környezetüket. Sokan viszont meg se próbálják, mert tehetetlennek érzik magukat és nem tudnak, vagy nem akarnak lemondani a környezetre és magukra ártalmas szokásaikról, noha tisztában vannak a várható következményekkel. Pedig nem mindig van szükség hatalmas áldozatokra, hiszen már az is jelentős előrelépés, ha tájékozódnak, és megteszik a mindennapokban az első apró változtatásokat.
Mohamed bin Szalman, Szaúd-Arábia koronahercege zöld fordulatot hirdetett meg, aminek keretében nem csak Szaúd-Arábiában, de a szomszédos országokban is faültetési program kezdődne.
Az elmúlt két hét remek teljesítményével a bitcoin szépen csendben visszakapaszkodott a korábbi történelmi csúcsok közelébe. Már 57 ezer dollár fölé is benézett a jegyzés, sikerült tehát hamar ledolgoznia a korábbi zuhanást, és március eleje óta nagyot ralizik a kriptodeviza – mindeközben a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates aggályait fejezte ki a digitális pénz gyártási folyamatával kapcsolatban.
A klímaváltozási krízis megoldása lenne a „leglenyűgözőbb dolog, amit az emberiség valaha elér” – véli Bill Gates, a Microsoft alapítója, ehhez képest a mostani pandémia megoldása „nagyon, nagyon könnyű lesz” – tette hozzá.
Február 1-jétől újra lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázatára, amelynek célja - a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben megfogalmazottaknak megfelelően - a teremtett világunk védelme, a magyarok egészségügyi állapotának javítása, a munkavállalók autóhasználatának csökkentése és a kerékpáros közlekedés ösztönzése - közölte Steiner Attila.
Míg az ötszáz legnagyobb amerikai tőzsdei cég teljesítményét leképező S&P 500 index 16 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során, addig a zöldenergia előállításával, továbbá az ahhoz szükséges technológia fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vállalatok részvényeit tartalmazó S&P Global Clean Energy Index 110 százalékkal nőtt tavaly december eleje óta. A zöldbefektetések piacának bővülése, és ezen eszközök általános áremelkedése tovább folytatódhat 2021-ben is, hiszen a koronavírus-járványt követően a klímaváltozás elleni küzdelem lesz az egyik kiemelkedő globális gazdaságpolitikai irányzat - olvasható az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankárának elemzésében.
Egyre nagyobb az érdeklődés a napelemek iránt Magyarországon, már nem csak a vállalatok, de a lakosság körében is. Bár a koronavírus-járvánnyal járó pánikhangulat átmenetileg visszavetette a keresletet tavasszal, összességében elmondható, hogy a hazai napelemiparágat kevésbé érintette a válság, mint más szektorokat. Székely Andrással, az Optimum Solar Home System ügyvezetőjével beszélgettünk, többek között az iparág kilátásairól és a technológia fejlődéséről.
A brit háztetőkön jelenhetnek meg azok a napelemek, amelyek áttörést hozhatnak a szegmensben: jövő nyárra kerülhet piacra az eddig valaha volt leghatékonyabb napelem.
Kaptunk egy új lehetőséget, hogy tiszta lappal kezdjük a gazdaság újraindítását, de most egy megváltozott világban kell alkalmazni és befogadni mindazt, aminek eddig csak a felszínét kapargattuk. Kétség kívül nehéz időszak következik, így a legveszélyesebb hiba most az lehet, hogy eldobjuk magunktól azt a biztos kapaszkodót és mankót, amit a fenntarthatóság és a fenntartható működés kínál. Ez nem más, mint a hatékonyság és a költségcsökkentés. Mindez eddig versenyelőny volt, a jelen helyzetben létkérdés. De nem állunk meg itt! Egy túlélő villámgyorsan alkalmazkodik az adott helyzethez és máris a következő lépésen gondolkozik, így tudja maximálisan kihasználni a klímapolitika és a fenntarthatóság azon előnyeit, amelyek élénkítik a gazdaságot, stabilitást hoznak a pénzügyekbe, átalakítják az energetikát, és enyhítik a vállalati és társadalmi problémákat. Ennek nyomán a Portfolio szeptember 9-én rendezi meg a Sustainable World 2020 – A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.
A PannErgy Nyrt. közölte, hogy a Győri és Miskolci Geotermikus Projektet megvalósító tagvállalatai, a DD Energy Kft., az Arrabona Koncessziós Kft., a Miskolci Geotermia Zrt. és a Kuala Kft. mint hitelfelvevők és biztosíték nyújtók, 11 milliárd forint értékű finanszírozási megállapodást kötöttek az UniCredit Bank Hungary és a CIB Bank alkotta banki konzorciummal.
A COVID-19 járvány által kikényszerített lassulás, megtorpanás egyúttal lehetőséget ad a vállalatoknak, bankoknak, egyéb gazdasági szereplőknek és valamennyiünknek arra, hogy átgondoljuk a folytatást. Egy hamarosan elfogadandó új uniós szabályozás alapján a zöld finanszírozás terén már látszanak a lehetséges "fenntartható” ösvények.
Magyarország súlyos környezeti kihívásokkal néz szembe: a légszennyezettség komoly egészségi és gazdasági következményekkel jár; az ország továbbra is a körforgásos gazdaság kialakításának kezdeti stádiumában tart, és félő, hogy nem teljesíti az EU 2020-as stratégiai újrahasznosítási célkitűzéseit; mindemellett pedig a vízminőséggel kapcsolatban is maradtak aggályok - értékeli a fenntarthatóság témakörében az aktuális magyar helyzetet az Európai Bizottság országjelentésében.
Fejlesztett a brit Lloyds Banking Group egy alkalmazást a lakossági ügyfeleinek, melynek segítségével energiagazdaságos döntéseket tudnak hozni a háztartásaikban– írja a Finextra.
1,5 milliárd dolláros, klímaváltozással foglalkozó alapot indított David Vogel, az öntanuló algoritmusokkal való kereskedés egyik úttörője – írja a Bloomberg.
Az Európai Bizottság 100 milliárd eurót különít el azon pénzalap számára, amely segítséget fog nyújtani a tiszta energiaforrásokra történő átálláshoz az olajpalától vagy széntől függő gazdaságok számára - közölte Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora Strasbourgban kedden.